S4C

“Imádságot kérünk!” – országos kampány indul az üldözött keresztényekért

Országos kampányt indít az üldözött keresztényekért és a közel-keleti háború kárvallottjaiért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 

 

 

A keresztények számának csökkenése kétségbeejtő méreteket öltött az elmúlt évek során. Szíriában a keresztények fele eltűnt, Irakban a helyzet ennél is drasztikusabb – fogalmaz nyílt levelében Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke. Az irgalmasrendi szerzetes szerint “ha ez a folyamat nem áll meg, akkor a kereszténység, ott és onnan, véglegesen eltűnik, ahol a bölcsője ringott”. 

Éppen ezért 2018 adventjén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos kampányt indít, amelynek címe: Imádkozókat toborozunk és imákat gyűjtünk. Azt kérik, minél többen hordozzák imáikban közel-keleti keresztény testvéreinket, valamint írják le támogató gondolataikat, imáikat. Az összegyűlt üzeneteket a szeretetszolgálat juttatja el a szíriai Damaszkusztól 30 km-re található, a Feldarabolt Szent Jakabról elnevezett Mar Yakub kolostor elöljárójának. 

Kozma Imre atya úgy látja; minden magyar egyenként nem lehet tevékeny részese egy karitatív segélynyújtási akciónak, “de imádságban, jókívánságban, lelki cselekedetekben erre lehetőségünk van, mi több, ez kötelességünk is”. 

“Mutassuk meg ismét és újra, hogy Magyarországnak van a legnagyobb szíve!”

írja Kozma Imre, aki bejelentette azt is: a kampány részeként fényképkiállítást is szerveznek, amely elsőként Budapesten lesz látható, de vándorkiállítási céllal hozzák létre, így a későbbiekben vidéki helyszíneken is megtekinthető lesz. A tárlat anyagát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat saját szíriai anyagából válogatja össze, és bemutatja az ott végzett munkát. A kampányhoz honlap, közösségi elemek, valamint széles körű médianyilvánosság is társul. 

A kezdeményezéshez csatlakozók az imákat és üzeneteket elküldhetik írott formában, illetve videóüzenetként is. Elektronikus leveleiket az imadsagotkerunk@maltai.hu. címre várják, de lehetőség nyílik arra is, hogy a Facebookon üzenjünk a facebook.com/mmszkozelkelet oldalon. A postai úton eljuttatott imákat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat címére várják: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. A borítékra feltétlenül írják rá: „Imádságot kérünk”.

 

 

Írjon kommentet!