Hírek a nagyvilágból

Keresztény szülőktől vették el gyereküket, mert ellenezték a nemváltó hormonkezelését

Egy ohio-i bíró jogilag zöld utat adott egy 17 éves – magát fiúnak valló – lánynak, hogy alávethesse magát a nemváltó hormonterápiának, keresztény szülei véleményének ellenére.

 

 

Sylvia Hendon, a Hamilton megyei bíró pénteken határozatot hozott, mely szerint a 17 éves tinédzser jogi felügyeletét a nagyszülőkre bízzák, akik “elfogadják unokájukat annak, aki”, és támogatják nemének megváltoztatására irányuló vágyát, írja a The Christian Post a CNN jelentése alapján.

Hendon szerint a terápia meg is kezdődhet a Cincinnati Children’s Hospital Medical Centerben, a nagyszülők pedig kérvényezhetik unokájuk névváltoztatását. A fiatal lány, a jogi változásoknak köszönhetően a nagyszülők biztosítási keretébe tagozódott be, így a jövőben a szülők teljesen kiszorulnak az esetleges egészségügyi kezelésekről való döntésekből.

Az ügy eredete 2016 novemberéig nyúlik vissza, mikor egy tinédzser név nélkül emailt írt egy kríziskezelő forródrótra azzal az állítással, hogy egyik szülője azt mondta neki, ölje meg magát, majd Biblia-idézetek hallgatására kényszerítette, több mint 6 órán át.

Abban az időben a lány depresszióra és szorongásos zavarokra kapott pszichiátriai kezelést a Children’s Hospitalban, míg szülei el nem döntötték: egy keresztény terapeuta véleményét fogják kikérni. Bár később visszatértek a kezelésekre, a bírósági dokumentumokban rögzített adatok szerint a szülők még akkor is ellenezték az egész nemváltó-ügyet.

Az alapján, amit a tinédzser az orvosoknak mondott, a kórház nem engedte vissza szüleihez a lányt, hanem a Hamilton Megyei Munka- és Családügyi Szolgálattal felvéve a kapcsolatot, az anyai ági nagyszülőknél helyezték el őt.

Sylvia Hendon szerint teljesen érthető volt a szülők részéről való meglepettség és zavartság, mikor kiderült, hogy a gyermekük szorongásos és depressziós tünetei a nemi diszfória diagnózisának alapjaként jelentkeztek.

Konzervatív vezetők aggodalmukat fejezték ki az ügy esetleges hosszútávú hatásaival kapcsolatban. Andrew T. Walker, a Déli Baptista Gyülekezet népcsoportokkal és vallásszabadsággal foglalkozó bizottságának elnöke szerint a szülőknek joga lett volna beleszólni a gyermekük orvosi kezelését érintő döntéshozatalába.

Tweetjében így fogalmazott: “Ez egy jelentős visszalépés, ami a szülői jogokat és a vallásszabadságot illeti.”

Dr. Ryan T. Anderson, a The Heritage Foundation senior kutató-munkatársa is elítélte a jogi lépéseket. Állítása szerint a gyermekek 80-95%-a kinövi a nemi diszfóriát, a hormonblokkolók – melyeket az FDA (Food and Drug Administration, Magyarországon: Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet) a nem hagyott jóvá a hosszútávú negatív hatásaik miatt – viszont súlyosan megzavarják a természetes folyamatokat.

A szülők ügyvédje, Karen Brinkman a gyermek kora és mentális állapota miatt vitatta, hogy képes volt-e egyáltalán meghozni egy ennyire súlyos és életre szóló döntést. Ezek mellett kifejtette, hogy a szülők megtettek mindent, ami az orvosi szakemberekkel való kapcsolatfelvételt és a több ezer órányi kutatási anyag felgyűjtését illeti, a hormonkezelés pedig nem egy kötelező formája az egész procedúrának, és valószínűleg több kárt tenne, mint jót.

Varga Gergő Zoltán

 

Kép forrása: Shutterstock

Írjon kommentet!