Hírek a nagyvilágból

Az angol egészségügy pénzzel is támogatja a melegek gyermekvállalását

A házasság fogalmának kortárs újradefiniálásán, és a - férfi és női mellett - újabb és újabb nemek megjelenésén túl egy egészen friss eset jelent meg társadalmunk morális lejtőjének horizontján. A brit egészségügyi rendszer (NHS) felajánlotta egy meleg párnak, hogy állja a lombikbébi programjuk költségeit. Ez az első ilyen eset az Egyesült Királyságban.

A meleg házaspár úgy kíván életet adni gyermeküknek, hogy az egyikük spermájával megtermékenyítenének egy petesejtet, amit aztán egy béranya kihordana és megszülne a számukra, írja a Daily Mail.

Érdekes a hír megfogalmazása, ugyanis egy meleg pár képtelen nemzeni gyermeket, “életet adni”. Semmilyen élet nem származik a kapcsolatukból. Megkérhetnek szakembereket arra, hogy laboratóriumi körülmények között az egyikük hímivarsejtjeivel termékenyítsenek meg egy petesejtet, meg egy nőt is kereshetnek, akik kihordja majd a babát, de arról szó sem esik, hogy a gyerek milyen lelki hiányosságokkal fog küzdeni, mert anya nélkül kell felnőnie.

Ez az egész nem is a gyerekekről szól. Ez a meleg párokról szól, hogy lehet-e gyerekük, ha akarnak, vagy sem.

Az NHS állja a donor petesejt megtermékenyítésének, valamint az ebből származó embrió béranyába való beültetésének költségeit. Az egészségügyi rendszer eddig megtagadta ezt a lehetőséget a meleg pároktól, a béranyák használatára vonatkozó általános tilalom miatt.

Úgy tűnik, mára eljutott az ember a tudománynak azon fényes pontjára, mikor már nem teszünk különbséget a “meg tudjuk csinálni” és a “nem szabad”, esetleg a “nem érdemes megcsinálni” között. Amennyiben az ember ebben a morális nihilben nem kíván gyereket, úgy egyenes útja van a babának a méhből a hulladékgyűjtőbe, ha pedig szeretne gyereket, a természet rendje viszont akadályt képez, úgy ezt is képesek megoldani. Sőt, ha a magzat állapota esetleg nem felel meg egy bizonyos normának, úgy tőle is meg lehet szabadulni és újat kreálni helyette.

A skót kormány két éve változtatta meg a lombik program jogi feltételeit, azóta bármilyen nemi irányultsággal, vagy hovatartozással részt lehet benne venni. Ez a döntés kavarta a legnagyobb port 2013 óta, mikor az NHS Skócia-, Anglia- és Wales-szerte elérhetővé tette az azonos nemű párok és az egyedülálló nők számára a lombik programot.

A béranyaságot érintő tilalom miatt azonban csak a női azonos nemű párok élhettek ezzel a lehetőséggel.

“Üdvözlünk minden olyan lépést, amely a leszbikusoknak, a homoszexuális férfiaknak, a bi és transznemű embereknek igazságos és egyenlő hozzáférést biztosít a termékenységi kezelésekhez”- nyilatkozta a Stonewall melegjogi csoport.

Jonathon Van Maren életpárti aktivista, író és médiaszemélyiség úgy fogalmazott a Bridgeheadnek, hogy “ha azt mondod, hogy a gyermekeknek a legjobb egy anya és egy apa mellett felnőni – a természet működésének megfigyeléséből származó rendkívül nyilvánvaló következtetésképpen – máris homofób vagy. 

Azt mondanám erre, hogy van valami erősen nőgyűlölő magatartás abban, ahogy a nőket inkubátorokként kezelik és kibérlik a méhüket a meleg férfiak számára, akik gyereket akarnak vásárolni azért, hogy az anya nélküli családjaikat kipótolják; van valami groteszk abban az önzőségben, amivel azt állítják, hogy joguk van gyerekekhez, kerül amibe kerül.”

Varga Gergő Zoltán

 

Kép forrása: The Stream

Írjon kommentet!