Hírek Európából

Bashar Warda: Magyarországon kívül egy nyugati ország sem nyújtott segítséget

Bashar Warda iraki káld katolikus érsek Jeremy Hunt brit külügyminiszterrel találkozott annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a keresztényüldözés jelenségére.

Az érsek a Premiernek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a reményteljes találkozó után bizakodva tekint a jövőre. Brit alsó és felsőházi képviselők is jelen voltak a találkozó során, aminek keretében az érsek további támogatást kért. A brit külügyminisztérium korábban egy jelentés formájában már igyekezett feltárni a keresztényüldözés gyökereit.

Bashar Warda hozzátette: „Ez egy történelmi pillanat az Egyesült Királyság számára, hogy megtegye azt a bátor lépést, amellyel felhívja a figyelmet a vallási, különösen pedig a keresztények üldöztetésére, amely rendkívül fontos az üldözött közösségek számára világszerte. Tovább kell dolgoznunk, amelyet a kiadott jelentés is hangsúlyoz”.

Népirtáshoz kezd hasonlítani a keresztények üldözése

„A hivatalos látogatás célja – tette hozzá – az, hogy saját tapasztalatainkkal támasszuk alá a jelentést, amelynek célja végső soron az, hogy miként tud az Egyesült Királyság segíteni az üldözötteken, hogyan lehet jól eljuttatni a támogatásokat és ebben milyen szerepe van a különböző országokkal fenntartott diplomáciai kapcsolatrendszernek”.

Az érsek kiemelte, hogy nem elég csupán beszélni az üldöztetésről, hanem valódi cselekvésre van szükség, amelynek felelősségét reményei szerint komolyan fogja venni az Egyesült Királyság kormányának vezetése.

Az iraki káld egyházi vezető a londoni látogatás alkalmával a brit kormány támogatását kérte a humanitárius segély célzott eljuttatásában, amelyre az irkai keresztényeknek és más közösségeknek szüksége van a közelmúltban lezajlott népirtás miatt. Emellett Bashar Warda arra kérte Tariq Ahmad külügyi államtitkárt, hogy diplomáciai úton gyakoroljon nyomást az iraki kormányra annak érdekében, hogy vessen véget a keresztények és más kisebbségek rendszerszintű diszkriminációjának és teremtsék meg a biztonsághoz szükséges feltételeket.

A 2003-as iraki megszállás előtt a keresztények száma elérte a másfél millió főt, de a 2014 és 2017 között lezajlott, az Iszlám Állam által elkövetett népirtás következtében ez a szám megközelítőleg 150 ezerre csökkent. Az ISIS harcosai ebben a három éves időszakban hihetetlen pusztítást vittek végbe, amivel közel jártak ahhoz, hogy elpusztítsák az ott élő keresztény közösséget.

Az érsek kiemelte, hogy a szolidaritás kifejezésén kívül, Magyarország kivételével, az összes nyugati ország figyelmen kívül hagyta a valódi és helyszíni segítségnyújtás lehetőségét, amire a legnagyobb szükség lett volna.

Forrás és kép: premier.org.uk/FCO

Írjon kommentet!