Blog

A nem hívő hívő modern görög filozófus

A 2019-es Brain Bar fesztivál legnagyobb neve kétség kívül Jordan B. Peterson kanadai pszichológus professzor volt. Budapesti látogatásának csúcspontja volt a Szent István bazilika előtti fellépése, amelyre a kijelölt szektor mellett egy másodikat is meg kellett nyitni az érdeklődők nagy számára való tekintettel.

Szűk két hónappal ezelőtt, amikor kiderült, hogy Jordan Peterson Magyarországra látogat, nem volt kérdés, hogy megpróbálom élőben megnézni korunk egyik legellentmondásosabb egyetemi tanárát, aki azóta már szinte az egész nyugati világban ismertségre tett szert. 2018-ban megjelent, 12 szabály az élethez – Így kerüld el a káoszt c. bestseller könyve eddig több mint kétmillió példányban kelt el és faék egyszerűsége révén sokak számára jelent mély inspirációt. Korábban igyekeztem objektíven bemutatni őt egy rövid portrécikkben

Karszalagom még nem volt, így egy rövid Corvinuson tett kitérő után mentem át a bazilika elé, ahol már másfél órával az előadás előtt elkezdtek gyülekezni az emberek, de nagy tömeg akkor még nem volt. Mivel vészesen hamar lezárták az online regisztrációt, csak a „B” szektorba jutottam be, amit egyébként is összenyitottak az „A”-val, miután az kissé hézagos maradt a kezdés előtt.

Több mint egy éve akadtam rá először Jordan Petersonra a Youtubeon, de  már akkor is érdekes volt hallgatni egy ókori görög filozófusra hasonlító ötvenes figurát, aki határozottságával és értelmes, világos beszédével azonnal megnyer szinte bármilyen hallgatóságot. Azért emelem ezt ki, mert Peterson egy év elteltével érezhető és látványos változáson ment keresztül, és itt nem a megnövekedett hírnévre gondolok.

A saját maga szerint is depresszív hajlamú professzor érezhetően többet beszél „istenes”, tehát transzcendens és metafizikai dolgokról.

Aki ismeri az előadásainak visszatérő tartalmi elemeit, annak meglehetősen furcsa élmény volt JummoDaddy felvezetője, amivel megpróbált valamiféle bulihangulatot teremteni, ami teljesen eltér attól a stílustól és hangnemtől, amit Peterson alkalmaz. Ezután egy szűk félórás késéssel lépett a színpadra olyan látványeffektekkel vegyítve, hogy azon ő maga is meghatódott.

A bazilika előtti helyszínre maga Peterson is kitért, különösen a bejárat feletti Jézus-ábrázolásra, amelyet előadásába is belefoglalt. Különösen érdekes gondolat volt az elején az ember „isteni felelőssége”, amelynél alapvetőbb igazság Peterson szerint aligha létezhet. Azért is nehéz visszaadni a mondandóját, mert nem lehet nem kontextusba helyezni az elmúlt időszak többi fellépésével, ahol

többször is kitért az emberre, mint Isten teremtett képmására és ebből következő „isteni” felelősségére.

Az előadásokban és fellépésekben bekövetkezett egyik látható változás, hogy a kanadai pszichológus van, hogy elérzékenyül egy-egy kérdés kapcsán, különösen így van ez, amikor az isteni elhívásról és jóságról beszél, vagy mély lélektani példákat hoz az Evangéliumból. Saját elmondása szerint nem szereti, ha arról faggatják, hogy hisz-e Istenben, mert ez egyfajta negatív előfeltételezésen alapul. Az előadáson hozzátette, hogy teljes bizonysággal nem meri azt állítani, hogy hisz, ugyanis ha ez igaz volna, szerinte életének minden egyes pillanatában törekednie kellene ennek az „etikai struktúrának” a követésére, amit hiba nélkül nem lehet véghezvinni, ő sem képes erre állandóan, viszont ez kell, hogy legyen a cél, az idea (amivel Krisztust korábban már utalás szintjén azonosította).

Az előadás kétharmadában olyan kérdések merültek fel, amelyek érezhetően megragadták a tömeg figyelmét. Majd az utolsó egyharmadban a Brain Bar szervezett egy „egyperces terápiát Jordan Petersonnal”, amiben hét ember hét kérdéssel fordulhatott a színpadon a pszichológushoz, ami már a show része volt és meglehetősen éles váltás az előzőekhez képest. Ettől valamelyest tartottam is, hiszen az érthető stílus mellett Peterson olyan kérdéseket feszeget, amelyek túlmutatnak egy egyszerű parádén, amivé az előadás is alakult a vége felé. Mindemellett lenyűgöző volt látni, hogy az olykor humoros stílus mellett is úgy válaszolt a hét ember kérdésére, mintha személyesen átérezte volna a problémájukat.

Összességében kínos volt egy ekkora kontraszttal átvezetni a fellépést, amit a főszereplő viszont jól menedzselt. Sokak számára még mindig kérdés, hogy hova lehet besorolni Jordan Petersont, amivel a baj talán az, hogy mindenáron be akarják dobozolni az alapján, amit mond. Ha már addig sikerül eljutni, hogy végzünk egy rövid önvizsgálatot, szerintem a mondandója már részben elérte a célját. Egyszerűbb (és talán hasznosabb is), ha mindenki levonja belőle a saját következtetéseit.

Az enyém az, hogy Jordan Peterson gyűjt és épít, nem pedig rombol és szétszór.

KB

Borítókép: Brain Bar

 

Írjon kommentet!