Hírek a nagyvilágból

Végre börtönbe vetették Al-Bashír diktátort

Április elején a szudáni hadsereg végre meghallgatta a nép hangját és elmozdította Omar Al-Bashírt uralkodói pozíciójából. A legújabb jelentések szerint a házi őrizetből végül átszállították egy meg nem nevezett börtönbe, a seregnek most azonban bizonyítania kell, hogy nem a diktátori uralmat kívánják más köntösben folytatni, hanem valóban a nép akaratát képviselve, egy demokratikus hatalom kiépítésén dolgoznak.

Az országban jelenleg regnáló Hadi Tanács legfrissebb határozata alapján, a letartóztatását követően házi őrizetben tartott  Omar Al-Bashírt, a tüntetők nem csillapodó nyomására egy börtönbe szállították át, a fegyház nevét azonban nem árulták el.

A tüntető tömegből sokan nem bíznak a hadseregben, mondván, Al-Bashír túl sokáig volt uralmon ahhoz, hogy elhiggyék, a hadsereg méltó módon elszámoltatja majd az ex-elnököt a tetteiért, írja az International Christian Concern.

A tanács csupán annyit jelentett ki, hogy nem fogják kiadni a foglyot a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely szervezet egyébként már évekkel ezelőtt letartóztatási parancsot adott ki Omar Al-Bashír ellen, a darfuri és blue nile-i genocídiumért azonban felelni fog. 

A darfuri szisztematikus népirtás – melyet a 21. század első genocídiumaként tartanak számon – áldozatainak számát 100 és 400 ezer közé teszik. A nem halálos áldozatokat is beleszámolva a tragédia összesen 3 millió embert érintett.

Bármennyire is pozitív, hogy a hadsereg sikeresen elmozdította hatalmából a diktátort, most bizonyítania kell, úgy a szudániak előtt, mint a nemzetközi színtéren, hogy nem egy újabb rémuralom időszaka következik, hanem valóban a nép oldalára állnak, a nép akaratát képviselik.

A tüntetők ideiglenes kormány megalakítását szorgalmazzák, melyet egy demokratikus kormánnyá alakíthatnak át az elkövetkező hónapban. A hadsereg tanácsa azonban azt nyilatkozta, ők a választások előkészítésén fáradoznának inkább, hogy két éven belül megtarthassák azt. 

Kapcsolódó cikkünk:

Az utcán énekeltek a szudáni keresztények, miután letartóztatták Al-Bashír diktátort

Varga Gergő Zoltán

Kép forrása: KCBX

Írjon kommentet!