Hírek a nagyvilágbólKeresztényüldözés

2018-ban 4300 keresztényt öltek meg a hite miatt

A tavalyi évben több mint négyezer háromszáz embert öltek meg, mert a keresztény hitet vallotta. A legtöbb áldozatot Nigériában követelte a keresztényüldözés.  Az Open Doors szervezet szerint az adatok csak óvatos becslések, mivel csak a bizonyítottan keresztényüldözéssel kapcsolatos gyilkosságokat vette számba. A valóságban a szám akár a közölt többszöröse is lehet.

 

Egymás után ez a hatodik év, amikor egyre több keresztényt ölnek meg a világban. Az egy évvel korábbi becslések szerint a megölt keresztények száma háromezer lehetett. A tavalyi évben negyven százalékkal több keresztény embert öltek meg a szélsőséges, főként iszlamista szervezetek – közölte a light-dark.net.

A vallásuk miatt megölt keresztények kilencven százaléka nigériai. A szélsőséges fulánik, illetve a Boko Haram nevű, Iszlám Államhoz hű terrorszervezet 3731 embert ölt meg, ami majd kétszeres növekedés a 2017-ben kétezer megölt keresztényhez képest – írta az Al-Hurra.com.

Az Open Doors jelentése szerint több mint ötven országban mindennaposak a keresztények elleni atrocitások. A támadások többsége muszlim országban történik. A keresztényekre veszélyes országok listáján tizenhét arab állam is szerepel.

Az országok közül a lista első helyén még mindig Észak-Korea áll, annak ellenére, hogy nem lehet tudni, pontosan hány keresztényt ölnek meg a hite miatt. A jelentések szerint több tízezer észak-koreait tartanak munkatáborban, mert Jézus követőjének vallja magát.

A civil szervezet szerint 245 millió keresztény van kitéve a keresztényüldözés valamilyen formájának. Ez azt jelenti, hogy a világon minden kilencedik keresztény él veszélyben a hite miatt, miközben egy évvel korábban még “csak” minden tizenkettedik keresztény volt ugyanilyen helyzetben – közölte a kapitalis.com.

A linga.org keresztény hírportál szerint a templomok, imahelyek ellen elkövetett támadások is jelentősen megnövekedtek. Míg 2017-ben 793 templom ellen követtek el merényletet, addig tavaly ez a szám 1847-ra emelkedett. A fogvatartott vagy bebörtönzött keresztények száma is  nőtt, 1905-ről 3150-re.

Az Open Doors felhívja figyelmet, hogy az adatok nem feltétlenül tükrözik a pontos valóságot, mivel a keresztények ellen elkövetett támadások döntő többsége zárt, diktatórikus országokban vagy háborús övezetekben történik, ahol nem lehet minden egyes esetet feljegyezni.

S4C.News – Kassab Adonis

Képek: Open Doors

2018-ban majdnem kétszer annyi misszionáriust öltek meg, mint az előző évben

Írjon kommentet!