S4C

Petíció a Boko Haram által elrabolt Leah Sharibu szabadon bocsátásáért

Petíciót indított a CitizenGO annak érdekében, hogy ezzel hozzájáruljon a Boko Haram iszlamista terrorszervezet által elrabolt Leah Sharibu szabadon bocsátásához, aki rabságban sem volt hajlandó megtagadni keresztény hitét és áttérni az iszlám hitre. A petícióhoz, melynek célja a nemzetközi nyomásgyakorlás fokozása, Magyarországról is lehet csatlakozni. Az aláírásgyűjtéssel párhuzamosan nemzetközi imamozgalom bontakozik ki a nigériai hitvalló lányért. 

Keresztények ezreit ölik meg vagy rabolják el a Boko Haram militáns iszlamista szervezet tagjai, akik állításuk szerint Észak-Nigériában létrehoztak egy ‘kalifátust’ (iszlám államot). A nigériai keresztények emellett a Hausa-Fulani muszlim pásztorainak célpontjai is, akik szintén több ezer keresztény életét oltották ki, és több száz templomot romboltak le (legutóbbi akciójukról itt írtunk – a szerk.). Tizenkét északi állam fogadta el az iszlám törvényeket, a térségben a keresztényeket diszkriminálják és üldözik. Falvaik gyakran nem rendelkeznek tiszta vízzel és egészségügyi szolgáltatással, nem kapnak hozzáférést a középiskolákhoz és a felsőoktatáshoz, nem ritkán pedig életük és biztonságuk is veszélybe kerül. 

A Boko Haram márciusban elrabolt 105 lányt egy Dabchi nevű településről. Köztük volt az iskolás Leah Sharibu is, aki nem volt hajlandó imádkozzunk értemegtagadni a hitét, amikor az iszlámra való áttérésre kötelezték őket, ezért a Boko Haram – bár szabadon engedte a többieket (volt, aki meghalt közben) -, őt továbbra is fogva tartja.

A bátor lány nem volt hajlandó megtagadni a hitét, és ellenállt osztálytársai kérésének is, akik könyörögtek neki, tettesse, hogy áttér az iszlám hitre. Leah azt üzente szüleinek, hogy imádkozzanak érte.

Nigéria elnöke, Muhammadu Buhari a következőket osztotta meg a Twitteren:
“Elszomorító, hogy az egyik lány, Leah Sharibu fogságban maradt. (…) Mindent meg fogunk tenni, amit csak tudunk, hogy biztonságban visszaszerezzük Leaht.”

A petíció elindítói hozzáteszik: ettől kezdve sajnos nem kaptunk hírt  Leahról, vagy a megmentése érdekében tett erőfeszítésekről. A fiatal lány esete ráadásul nem egyedi; emberek ezreit rabolták el és mészárolták le hitük miatt a Boko Haram és a Fulani Herdsmen terroristái.

A CitizenGO tájékoztatásul közölte: Afrikai munkatársuk a héten Nigériába utazik, hogy átadja a petíciót Muhamadu Buhari kormányának. Fontos, hogy az elnök lássa a nemzetközi összefogást Sharibuért és minden üldözött keresztényért. Azt kérik, álljunk ki Leah Sharibu és a nigériai keresztények mellett. 

A petíciót itt lehet aláírni

A petíció szövege, teljes terjedelmében, változtatás nélkül:

Tisztelt Elnök Úr!

A Boko Haram terrorista csoport szabadon engedett 100 lányt márciusban, de nem engedte el a fiatal Leah Sharibut, hite miatt. Sharibu az őt elrablók követelése ellenére nem volt hajlandó megtagadni a hitét, aggasztó, hogy még mindig a terrorista csoport kezében van.

Keresztények ezrei halnak meg hitükért ugyanazon csoport miatt.

Egy kereszténynek sem szabadna üldöztetést, diszkriminációt vagy halált szenvedni a keresztény hit megvallása miatt. Csatlakozom a veszteség okozta fájdalomhoz.

Azt kérem Öntől, Buhari elnök úr, hogy tegyen határozott lépéseket, és vessen véget az ártatlan nigériai keresztények elleni üldöztetésnek, és segítsen kiszabadítani Sharibut.

Üdvözlettel:
[az Ön neve]
 
Forrás: CitizenGO

 

Írjon kommentet!