S4C

Magyarország eddigi legnagyobb fejlesztési programját valósítja meg Ugandában

Uganda a migráció szempontjából kulcsfontosságú, mert a környező országokból származó mintegy másfél millió menekült él a területén – közölte Szijjártó Péter kedden.

Magyarország történetének legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, a kelet-afrikai ország vezetésével közösen, annak érdekében, hogy az itt élő és az ide menekült emberek helyben megtalálják a megélhetést, és ne kelljen Európába vándorolniuk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek Kampalából nyilatkozva.

Uganda a migráció szempontból kulcsfontosságú, mert a környező országokból származó mintegy másfél millió menekült él a területén, jelenleg Afrikában a legtöbb, a világon pedig a harmadik legtöbb. Az ország lakosainak létszáma ettől függetlenül is folyamatosan nő. Szerepe meghatározó Kelet-Afrika stabilitása és békéje szempontjából – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Közölte, Uganda keresztény ország, és sokat tett a környező országok keresztény közösségeiért, befogadva üldözött tagjaikat. Magyarország nagyra becsüli ezt, és fontos szempont volt annak eldöntésében, hogy Budapest hol indítson ilyen jelentős fejlesztési programot – magyarázta a miniszter. (Uganda népességének nyolcvanöt százaléka keresztény. Bár a muszlim többségű területeken a keresztények élete sokszor nehézkes, alapvetően – a térség többi országához képest – egy békés nemzetről beszélhetünk.)

Magyarország víztisztító rendszert szállít a legnagyobb ugandai menekülttáborba, amelynek segítségével 200 ezer ember napi ivóvízellátása válik lehetővé. „Telepítünk egy biometrikus személyazonosító rendszert, amelyben nyilván tudják tartani az ide érkező menekülteket. Ezenkívül végrehajtunk itt egy olyan mezőgazdasági fejlesztést – alapvetően a halászat területén –, amely hozzájárul a lakosok és a menekültek élelmezési gondjainak megoldásához” – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter kijelentette: ha Európa segíti a migráció szempontjából kulcsfontosságú országok fejlesztését, stabilitásának megteremtését, akkor ők meg tudják tartani népességüket, az emberek nem indulnak el Európa irányába. Ez utóbbi ugyanis az európai biztonság számára nagyon káros volna – állapította meg.

S4C.News

Forrás és kép: MTI

Írjon kommentet!