Interjú

A hit csodálatos erőt ad! – Juhász Hajnalka az S4C-nek

Nem csupán törvényszerű, de magától értetődő is volt, hogy éppen Magyarország indított humanitárius programot az üldözött keresztények megsegítésére - mondja az S4C-nek Juhász Hajnalka. A miniszteri biztos szerint a kormány nem csupán a migrációs válság veszélyét ismerte fel, de azt is, hogy erre a válságra milyen hatékony, hiteles, kereszténydemokrata választ lehet adni. Interjúnk a Hungary Helps nemzetközi lehetőségeiről, a helyben segítés előnyeiről és arról, mire kell felhívni az ENSZ figyelmét március első napján.

Törvényszerű volt, hogy éppen Magyarország indítson átfogó humanitárius programot az üldözött keresztények megsegítésére?

Törvényszerű és magától értetődő. Azon uniós tagállamok közé tartozunk, akik megvívtuk a harcot annak érdekében, hogy alaptörvényünkben fejthessük ki; büszkék vagyunk ezer éves keresztény kultúránkra. Éppen ez az a keresztény kultúra, múlt, amely most kötelez minket, különösen is egy identitásválsággal küzdő Európában. Gondoljunk csak bele: ha a kereszténység eltűnik a Közel-Keletről, mi pedig egy gyenge öreg kontinenssel nézünk szembe, akkor milyen jövő vár ránk, keresztényekre?! Mindeközben ez egy nagy horderejű misszió, amely összhangban van azzal a migrációs politikával, amit a magyar kormány képvisel.

Ebben az útkereső Európában – ahogy korábban nyilatkozta – a Hungary Helps Program egy értékrendet közvetít. Mikben látja ennek az értékrendnek a legfontosabb pilléreit?

Megközelítésem a nemzetközi jogi gondolkodásmódból indul ki. A nemzetközi szervezetek minden jó szándék mellett is kikerülték azt a kérdést, hogy a közösségeknek mire van szükségük a megmaradáshoz és a helyben maradáshoz. A multinacionális megközelítések ezeket az értékeket kihagyják a gondolkodásukból. De nagy értéknek látom a magyar programban a vallásközi párbeszéd jelenlétét is. A magyar emberek munkájának köszönhető továbbá az, hogy a jelen gazdasági helyzet lehetővé teszi a határozottabb megjelenést a humanitárius segítségnyújtás terén. Az a feladatunk, hogy ezt a programot a világban megismertessük és érthetővé tegyük. Rá kell mutatnunk a különbségekre a korábbi programok és a magyar megoldási javaslat között.

Önmagunk határozottabb megjelenítése a nemzetközi diplomáciában felveti a gondolatot; szép dolog mindez, de valójában saját megítélésünk, illetve a kormány renoméjának javítását szolgálja. Ki ne szeretné azt, aki jót tesz a bajba jutottakkal?

Nem csak az a fontos, hogy jót cselekedjünk, de az is, hogy hatékonyan tegyük! Ha a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás olyan hatékonysággal működne, ahogy az elvárható, akkor nem lenne következménye a továbbra is jelentős elvándorlás a migrációs forrásövezetekből.

Azért is döntöttem úgy, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében képviselőként egy kezdeményezéssel élek, mert a Tanács immáron nyolc éve nem foglalkozott a közel-keleti üldözött keresztények megsegítésével, miközben a terrortámadások száma egyáltalán nem csökkent. E nyolc év alatt egy migrációs robbanás is történt, aminek át kellett volna alakítania a Tanács és az Európai Unió gondolkodását.

E politikánk tehát véletlenül sem az önszépítés programja. Orbán Viktor felismerte a migrációs válság veszélyét, valamint azt is, hogy erre a válságra milyen hatékony, hiteles, kereszténydemokrata választ lehet adni. Sokan támadtak minket az illegális bevándorlás elvetése miatt. Mi azonban őszintén úgy látjuk, hogy Európában nem csupán az identitásválság a probléma, hanem az is, hogy az ide bevándorolt fiatal muszlim férfiak nem tudnak integrálódni a társadalomba, így szigeteket alkotnak a benne. Mindez nem csak a keresztény kultúrára jelent veszélyt, hanem a radikalizálódás melegágya is.

Mi a célja a kezdeményezésnek?

Az üldözött keresztényeket érő támadásokra vonatkozik. Egy utánkövetést kértem a Tanács részéről, amiről áprilisban döntenek. Azt javasoltam, vizsgáljuk meg, hogy az elmúlt években az ajánlások ellenére miért nem csökkent az üldözött keresztények elleni támadások száma, hogy milyen hatékonysággal működnek a nemzetközi szervezetek, valamint, hogy a legvédtelenebb csoportok, tehát a gyermekek és a nők helyzete hogyan változott az érintett közösségekben. Nehezíti ugyanis a gyerekek és asszonyok helyzetét, hogy amikor a közösség férfitagjai a kivándorlás mellett döntenek és elindulnak Európába, ők kezdetben helyben maradnak, védtelenekké válva. Az érintett társadalmak szerkezetét azonban az összetett jelenség meg fogja változtatni, ami egy, ma még teljesen kiszámíthatatlan társadalmi helyzetet eredményez – erre pedig természetesen senki nincsen felkészülve.

Az én feladatom miniszteri biztosként éppen az, hogy a V4-tagállamokkal kialakítsak egy szoros együttműködést ebben a kérdésben, hiszen ugyanaz a kultúránk, hasonló a történelmünk, egyezik az értékrendünk. Szükséges, hogy a hasonló migrációs politikákat hasonló humanitárius politika is kísérje. Nagyon fontos a regionális együttműködés, amit nem szabad alábecsülni.

Pedig kísérletek szép számmal akadtak…

A migrációs válság kezdetén sokan alábecsülték a V4-ek jelentőségét és politikájuk eredményét, mindez azonban mára megkérdőjelezhetetlen.

Erre pedig felépíthetjük a humanitárius segítségnyújtás kapcsán kialakított gondolkodásmódunkat, annak bemutatását.

Hol tart az együttműködés kiépítésének folyamata?

2018-ban Szijártó Péter külügyminiszter úr már aláírt egy megállapodást Beata Kempa lengyel államtitkár asszonnyal. Ennek keretében Észak-Irakban segítünk, ebbe szeretnénk bevonni Szlovákiát és Csehországot is. Nagyon fontos első lépés lehet, ha itt együtt jelenünk meg, az együttműködést pedig később bővítjük. Komoly fegyvertény, hogy az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési szervezete, a USAID tavaly együttműködési megállapodást írt alá velünk. Ez nagy horderejű visszacsatolás és megerősítés. Március elsején felszólalok az ENSZ-ben, ahol be fogom mutatni Magyarország nemzetközi humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos politikáját. Szeretném, ha ott is szóba kerülne az Európa Tanács előtt fekvő kezdeményezésem, mivel meggyőződésem szerint kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi szervezetek tudjanak egymás hasonló irányú erőfeszítéseiről.

Ez is része a miniszteri biztosi feladatainak?

Így van, a V4-együttműködés felépítésén túl feladatom az is, hogy hazánk humanitárius politikájának általános nemzetközi kapcsolatait is fejlesszem. Ennek keretében szeretnék olyan határozott megjelenést biztosítani Magyarországnak, ami elárulja, hogy pontosan tudjuk, mit akarunk, alaposan felmértük a probléma nagyságrendjét és azt is, mi vezethet sikerhez. Szeretném, ha a Hungary Helps egyre több szövetségesre találna ebben a nemes misszióban.

Az amerikaiakkal való együttműködés segít például az ilyen és ehhez hasonló rangos nemzetközi megjelenésekben is?

Igen, a nemzetközi érdeklődés megnőtt az együttműködés hatására. Fontos hozadék továbbá a tapasztalatcsere, a folyamatos szakmai párbeszéd. Két szekció keretében is alkalmam nyílik majd felszólalni, ezeket számos szenátor, magas beosztású diplomata, ENSZ-hez delegált nagykövet követheti majd figyelemmel.

Nagyon sokat írtunk a Hungary Helpsről, többségében híradások formájában. Amikor az emberi oldalát tudtuk kiemelni, arra leginkább a kedvezményezettek szemszögéből nyílt alkalmunk, ezért adja magát a kérdés: mit jelent ez a program Juhász Hajnalkának mint európai nőnek?

Ha az ember valaha vágyott arra, hogy politikus legyen és nemes feladatot kapjon, akkor kereszténydemokrataként nem érheti nagyobb megtiszteltetés, mint a Hungary Helps Programot segíteni. Ez a misszió arra sarkall, hogy sokat tanuljak arról, hogyan gondolkozik és lendül mozgásba a világ, hiszen a feladatköröm a hazám szolgálatával párhuzamosan annak az üzenetnek a képviselete, hogy felkészültek, elkötelezettek vagyunk és világosan látjuk, hogy a helyben való segítség az egyetlen megoldás.

Azt is jelenti számomra, hogy a migrációs hullámokat lassítani tudjuk, képesek vagyunk alakítani a keresztény közösségek sorsát a forrásövezetekben.

Rendkívül tanulságos volt például a kenyai delegáció látogatása. Nagyon elgondolkodtató volt végighallgatni a beszámolójukat arról, miként alakít ki mindennapos félelmet az emberekben egy-egy terrorszervezet. Hasonlóképp: láthattuk a Fülöp-szigeteken történt merénylet kapcsán az aljasságot; akkor is robbantottak, amikor már az első detonáció sérültjeinek mentése zajlott. Naivitás azt hinni, hogy ez a fajta mentalitás, a radikális iszlám majd megsimogatja az arcunkat és szépen beilleszkedik az európai kultúrkörbe. Ezt a naiv magatartást kötelességünk hátrahagyni, a feladatunk ugyanis megőrizni utódaink számára a keresztény Európát, amelyben otthon érezhetjük magunkat.

Ön az imént a migrációs folyamat lassítását említette. Teljes megállítása utópia volna?

A fő cél természetesen az, hogy megállítsuk, ez vitán felül áll, de ezt megelőzően a folyamat lassítása a feladat. Épp ezért van hatalmas jelentősége a magyar modellnek: akkor tudjuk fokozatosan lassítani, majd megállítani a migrációt, ha pontosan tudjuk, mire van szükségük a válságövezetekben élőknek. Hatékony segítségre van szükség. Afrikában például számos olyan keresztény közösség él, amelyek mindennapi élete a folyók szabályozatlansága miatt keserű. Nem csak a vízkészlet megőrzése okoz gondot, hanem a víztisztítás is. Ha segíteni tudunk abban, hogy működőképessé tesszük a vízgazdálkodást, ezen keresztül pedig a mezőgazdasági termelést, máris biztosítottuk a helyben maradásukat és boldogulásukat. Ilyen és ehhez hasonló pontokon kapcsolódik össze a humanitárius segítségnyújtás és a nemzetközi fejlesztési együttműködés. A vízgazdálkodás terén egyébként is versenyképesek vagyunk, nagyon jó a magyar brand. Minden szükséghelyzet más és más, az államtitkárságnak pedig hatalmas tapasztalata van már a terepmunkában. Ők fel tudják mérni, pontosan mire van szükség, melyek a hatékony eszközök, én pedig ezt interpretálom a nemzetközi közvélemény számára – így ér össze a munkánk.

Nagyon sok emberi drámával találkozhat munkája során. Hogyan tudja lelki szempontból tisztázni önmagában ezeket a helyzeteket?

Sokszor szembesülök azzal, hogy legyintve azt mondják: „ó, ez egy kicsi ország!”. No, épp ez a baj!

Kezdjük azzal, hogy kimondjuk: a területünk talán már kicsi, de a szívünk nagy és pontosan tudjuk, mi mindenre vagyunk képesek! A hit csodálatos erőt ad – és érdemes meríteni belőle!

De erőt meríthetünk azokból a felemelő történetekből is, amelyek a munkánkat kísérik; legutóbb például arról hallottam a már említett kenyai delegáció tagjaitól, milyen nagy áldás, hogy a magyar állami ösztöndíjjal nálunk tanuló fiataljaik hazatérve, felhasználva a megszerzett tudást, gyarapítani kezdik közösségeiket. Azzal, hogy kiképzünk jó mezőgazdasági szakembereket, ápolókat, százak helyben maradását tesszük lehetővé.

És persze segít a humor is. A delegáció maszáj és kikuju törzsek keresztény tagjaiból állt. Egy aranyos tréfával világítottak rá a törzsek közti gondolkodásbéli különbségre: a maszáj rajzol egy kört a földre, feldobja a magokat és úgy gondolkodik, hogy ami a körbe esik, az az Istené, ami a körön kívül, az az övé. A huncut kikuju is rajzol egy kört, feldobja a magokat és úgy véli, ami fennmarad, az az Istené, ami leesik, az az övé. (nevet) Ez egy kedves történet, de rámutat: a helyiek gondolkodásmódjának ismerete nélkül, európai, vagy amerikai íróasztalok mögül nem lehet megállapítani, hogyan segíthetünk hatékonyan.

 

Vágvölgyi Gergely

 

Írjon kommentet!