Hírek a nagyvilágból

Egyiptom tagadja a templomzárásokat

Egyiptom Minisztériumi Tanácsának médiaközpontja közzétett egy nyilatkozatot, melyben tagadják, hogy a mostani templomzárásokról szóló híreknek bármilyen igazságtartalma is lenne.

 

 

 

A hatósági nyilatkozat szerint a templomzárások hírei olyan pletykákon alapulnak, melyek erősíteni kívánják a szektariánus küzdelmeket, ezzel bomlasztva a nemzeti egységet. A médiaközpont felvette a kapcsolatot a minyai kormányzósággal, hogy tisztázzák, a templombezárásokról szóló hírek nem voltak igazak. A kormányzóság így azzal a kéréssel fordult a helyi médiumokhoz, hogy ne publikáljanak ilyen híreket.

Az ICC hozzávetőleg négy hét leforgása alatt jelentett négy minyai templom bezárásáról.

Kivétel nélkül mindegyiket iszlamista szélsőséges tömegek támadásai miatt záratták be, úgy, mint sokat azok közül, amely épületek már hónapok, netán évek óta zárva vannak. Egyiptom a tavalyi év során is számos templomot záratott be az ilyen jellegű támadások miatt, mivel így az adott épületek többé nem tettek eleget a megfelelő biztonsági követelményeknek. Így, még ha a nem-iszlám istentiszteletre szolgáló helyszínek még sikeresen be is nyújtották az akkreditációs kérvényüket a hatóságoknak, az elégtelen biztonsági feltételek miatt nem kaphatták meg a működési engedélyt, ezért rövid időn belül becsukni kényszerültek kapuikat.

A mostani esetek arra sarkallták a szalamuti püspökséget, hogy közvetlenül vegye fel a kapcsolatot a belügyminisztériummal, szót emelve a hat helyi bezáratott templomért:

2002-ben a Szent György templomot Dabous faluban záratták be.

2006-ban Kirill pápáról és Szűz Máriáról elnevezett templomokat záratták be Somedában és Dawoodban.

A 2016-ban leégett faraj allahi Mari Girgis templomot nem engedték újjáépíteni.

2018-ban a Kom Rahebban lévő Szent Jánost záratták be, a Teremtő Atyaisten templom megépítéséhez pedig hozzá sem láthattak az abu hanasiak.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás: International Christian Concern
Kép forrása: Copt Solidarity

Írjon kommentet!