Felhívás

A DC Comics egyszerű képregényfigurát csinál Jézusból – segítsen nekünk megállítani!

A Bleeding Cool számára adott augusztusi interjújában Mark Russel tudatja rajongóival, hogy a DC Comics 2019 márciusában egy új képregénysorozatot ad ki, amelyben Jézus Krisztus egyfajta képregény-szuperhősként kerül majd ábrázolásra. A sorozat Istent például úgy mutatja be, hogy annak idején annyira dühbe gurult azon, ahogyan elbántak Jézussal, amikor először emberként a földre szállt közénk, hogy azóta nem is engedte vissza a Földre. Néhány ezer évvel később aztán Isten meglát egy szuperhőst a Földön – bizonyos “Sun-Man”-t (Naptesót) – és mindjárt lelkesen mutatja Jézusnak: „Látod fiam, valami ilyenre gondoltam veled kapcsolatban is!” Elküldi Krisztust, hogy tanulmányozza, ismerkedjen a szuperhőssel. A két főszereplő sokat tanul egymástól, miközben kölcsönösen kisegítik egymást a világ sajátos problémái között történő eligazodásban.

A CBN News cikkének leírása szerint, Jézus korántsem mindentudó ebben a sorozatban, sőt egyáltalán nincsen képben azzal kapcsolatban, mi történt a Földön, amióta itt járt. Visszatérvén, megdöbbenve látja, a keresztények mennyire félreértelmezik az evangéliumi üzenetet – magyarázza Russel.

A sorozat ábrázolásában Jézus rendesen „helyreteszi az evangéliumot” azáltal, hogy megtanítja a keresztényeknek, ki is ő valójában. Konkrétumok terén ezzel kapcsolatban Russell nem ad megfelelő eligazítást az interjúban.

A sorozatnak hat epizódja várható, az első 2019. március 6-án kerül a közönség elé.

A képregényipar megbízható információforrásaként ismert CBR.com, meghívja potenciális olvasóit, legyenek tanúi „Jézus Krisztus visszatérésének, akit Isten legszentebb küldetésére indított”, – hogy kiderüljön, miként lehet az emberiség igazi messiása, miközben szobatársa lesz a egyik kedvenc földi szuperhősnek, aki nem más mint Sun-Man, a Krispex utolsó fia. Amikor azonban Krisztus visszatér a földre, megdöbbenve tapasztalja, mi lett az evangéliumából. Úgy látja, ideje helyretenni a dolgokat…

Miért mondjuk, hogy a DC Comics ezt igencsak benézte?

Jézus nem egy “szuperhős”. Ő több, mint két milliárd keresztény számára valódi emberi személy, aki mindazonáltal az Isten mindenható fia is, tehát mint ilyen, semmiképp nem lehet alacsonyabb rendű-rangú entitás az úgynevezett SunMan-nél, Krispex utolsó fiánál.

Jézus az Univerzum Teremtője – nem a DC-univerzum szuperhőse! Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletlen karikatúráját, amely a Sun-Man nevű akcióhőssel egy (vagy éppen alacsonyabb) kategóriába osztja, sértő mindazok számára, akik Krisztust a Megváltójuknak tartják. Meg kell állítani ezt a nemtörődöm, vagy tudatos ferdítést!

Meggyőződésünk, hogy nem szabad nevetséges rajzfilmfigurákat alkotni bármelyik nagy világvallás alapítójáról. Bár most Jézus Krisztus került porondra, azt is mélyen valljuk, hogy ugyanúgy senkinek nem szabad például Buddhát vagy Mohamedet rajzfilmfigurává silányítania – ez hasonlóan tiszteletlen lenne.

Felhívjuk a DC Comicsot, hogy függessze fel a képregénysorozat készítését! Keresztény testvéreinket pedig arra kérjük, addig ne vásároljanak a DC-termékekből, illetve ne nézzenek DC-univerzumhoz köthető filmeket, ameddig a vállalat eleget nem tesz a kérésünknek!

S4C.News

2 comments

Írjon kommentet!