Interjú

Isten magával ragadó erővel hívott – beszélgetés Marton Bernát ciszterci szerzetessel, aki ‘56-ban Amerikába menekült

bernárd atya fiúkkal

Visszapillantások című  könyvének bemutatója előtt lehetőségünk volt feltenni néhány kérdést Marton Bernát ciszterci atyának kalandos menekülése és pappá válása hátteréről, valamint a magyar és amerikai egyház, a két ország fiatalsága közti különbségekről.

Bernát atya bátyját követve ment ki Amerikába. Ő már itthon is szerzetesnek jelentkezett, azért kellett elhagynia az országot?

Akkor még nem volt pap, ebbe az iskolába járt, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, ahol most beszélgetünk. Itt érettségizett 1943-ban. Utána belépett a ciszterci kolostorba Zircen. Innen Vendel apát úr, tudván, hogy meg fogják szüntetni a rendet, többekkel együtt kiküldte nyugatra. 1947-ben ment ki Ausztriába, ott szentelték pappá. Ez azért is érdekes, mert ugyanabban a templomban, ugyanaz a püspök tizennyolc évvel később engem szentelt pappá. Ott mondtam az első misémet, sőt, még az atya is, aki a prédikációt mondta, ugyanaz az atya volt. Az én pappá szentelésemre a szüleimet már kiengedték az országból, de a bátyámén még nem lehettek ott.

Ön mikor ment utána?

Amikor az ‘56-os forradalmat leverték november 4-én, nekem akkor mondta anyám, hogy “Fiam, menj, és keresd fel a bátyádat!”.

Az atya is katolikus, sőt, ciszterci iskolába járt. Volt ebből gondja, érte ezért támadás?

Azért is kellett innen elmennem, mert apám rendőrtiszt volt a Horthy-korszakban, itt, a XI. kerületben, a bátyám pedig ciszterci pap volt, “amerikás”. Mindez azt jelentette, hogy számomra teljesen elvágták a továbbtanulás lehetőségét.

1958-ban érkezett meg Amerikába, és itt kezdte meg papi működését, de később sokszor misézett itthon, Magyarországon is. Mennyiben más egy prédikációja angolul, mint magyarul? Máshogy kell megszólítani az ottani híveket?

Hatvan évig éltem Amerikában, úgyhogy nekem az angol nyelv sokkal könnyebb, azon a nyelven gondolkodom, ezért egy amerikai szentbeszédet megírni sokkal könnyebb. Magyarországon, bevallom, nehezebb. Szoktam is csalni egy kicsit, ugyanis mindig megnézem a szavakat. Van egy nagyon jó online szótár, és amikor nem tudom, hogy van magyarul, akkor beírom angolul, és akkor kihoz nekem négy vagy öt szót magyarul. Abból én ki tudom választani, melyik kell nekem. De úgy, hogy egyből, magától jöjjön, az nehéz.

A megszólítás olyan szempontból más, hogy az amerikaiak mindenkit tegeznek. Tehát nincsen magázás, tegezés. Én általában ugyanúgy letegezem a magyarokat, ‘kedves hívek mit gondoltok…’, ‘legyetek jók’ stb., úgyhogy ez nem okoz gondot.

A fiatalok hozzáállása a valláshoz, az egyházhoz mennyiben más ott kint, mint itthon?

Azt kell mondjam, hogy a mi iskolánkba – ez egy nagyon sikeres iskola ott, Dallasban – olyanok jönnek, akik már eleve ilyen beállítottságúak, tehát a hitük és az egyházhoz való tartozásuk kicsit komolyabb és erősebb. Itt, a Szent Imrében is nagyon szeretek az osztályokba bemenni, de nem tudtam még teljesen feltérképezni, hogy hogyan éreznek a diákok, és milyen az elkötelezettségük a hittel kapcsolatban, ugyanakkor rengeteg nagyon belevaló, rendes diákot találtam itt. Különösen a ministránsok, amikor harmincan megjelennek a misén, az nagyon komoly dolog!

Még egy utolsó kérdés, amiről nem beszéltünk; az atya, amikor elmenekült itthonról, még nem gondolta, hogy pap lesz. Mikor jött az elhatározás, az elhivatottság, hogy Istent papként szolgálja?

Nem, amikor elmentem itthonról még teljesen normális fiatal ember voltam! (Nevet.) Sőt, még miután leérettségiztem, akkor sem tudtam, hogy pap leszek. Jelentkeztem az egyetemre, a dallasi Katolikus Egyetemre jártam, és ott a professzoraim között nagyon sok ciszterci atya volt. A bátyám is ott volt akkor, mialatt én tanultam. Akkor született meg bennem ez az érzés.

Egy egészen komoly erő, ami magával ragadott. Akkor határoztam el, hogy nekem is be kell lépnem a ciszterci rendbe.

 

Bernát atya 1967 óta tagja a ciszterci rendnek, diákjai, és rendtársai legnagyobb örömére.

Ungvári Ildikó

Írjon kommentet!